Egészség

Egyedülálló gyógynövénykert Monoron

Szeretné tudni, hogy milyen növényeket használhat szintetikus gyógyszerek helyett az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásai alapján?

Akkor érdemes ellátogatnia Monorra, ahol Fitofarm néven nyílt meg Magyarország legnagyobb közterületi gyógynövénykertje, a Szakorvosi Rendelőintézet előtti parkban.

Sehol másutt az országban nem találkozhatunk közel 50 különféle gyógynövénnyel egy rendezett közterületi parkban. A Fitofarm gyógynövénykert emellett azért is különleges, mert a bemutatott gyógynövények melletti tábláról megismerhető, hogy milyen betegségek esetén, milyen készítmény formájában (teaforrázat, tinktúra stb.) ajánlott használni őket, illetve azt is, hogy a várt gyógyulást milyen bizonyítékok támasztják alá.
A Fitofarm gyógynövénykert Monor támogatásával jött létre, mert a város vezetői egyetértettek abban, hogy a törvényi kötelezettségeikkel összhangban az önkormányzatnak is meghatározó szerep és felelősség jut az egészség fejlesztésében, védelmében és a betegségek megelőzésében. Melybe beletartoznak a gyógynövények, amelyek az életminőség javításában is segítenek, főképp ha alkalmazásukat kiegyensúlyozott táplálkozással és rendszeres testmozgással egészítjük ki.

Növényekben rejlő gyógyszerek

Monor Város Önkormányzata a gyógynövénykert szakmai irányítását Papp János okleveles kertészmérnökre, gyógynövényszakértőre bízta, aki a Régió újság hasábjain már korábban is rendszeresen adott tanácsokat a gyógynövények alkalmazásáról.
– A gyógyszerhatóanyagok nagyobb része ma is gyógynövényekből származik, vagy az azokban lévő hatóanyagok alapján készül – mondta Papp János.
– Ugyanakkor a gyógynövények használata mögött nincs jelentős gazdasági érdek, ezért megfelelő mennyiségű reklám sem. Sőt, minden jelentős gazdasági szereplő ellenérdekelt alkalmazásukban, hiszen nagy részük a természetből gyűjthető vagy kertben termeszthető, ezzel pedig kiváltható a vényköteles gyógyszerek és az étrendkiegészítők nagy része. Természetesen ehhez először fel kell ismernünk a növényeket és pontosan meg kell ismernünk gyógyító tulajdonságaikat, ebben segít elsősorban a Fitofarm gyógynövénykert.

Bizonyított hatású készítmények

– Fontosnak tartottam, hogy kizárólag megalapozott, hiteles állítások jelenjenek meg a gyógynövényekről, ezért mindig jeleztük a gyógyító hatás mögött álló bizonyítékokat. A bemutatott növények nagyobb részére igaz, hogy belőlük olyan készítményt lehet előállítani, amely az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásai alapján akár gyógyszerré minősíthető. Fontos megjegyezni, hogy ezek a bizonyított hatású készítmények háztartási körülmények között, bárki számára előállíthatók, hiszen egyszerű teákról, tinktúrákról van szó. Éppen ezért olyan gyógynövényekkel nem foglalkoztunk, amelyek alapvetően gyógyszergyári alapanyagok, tehát csak bonyolult eljárással gyártható belőlük hatásos készítmény vagy nagyon erős hatásuk miatt orvosi felügyelet nélkül az öngyógyításban nem alkalmazhatók.

Ingyenes vezetés is kérhető

A gyógynövénykert bárki számára ingyenesen látogatható a nap 24 órájában Monoron, az Ady Endre és a Balassi Bálint utca sarkán lévő parkban. Legalább 10 fős csoportok, előre egyeztetett időpontban ingyenes vezetést is kérhetnek Papp Jánostól a 06-70/220-8848-as telefonszámon.